"A kegyes hazugság is hazugság.."
Az idő lassan telt és kezdtem szorongani a sötét, alig 4 négyzetméteres helységben. Kezdtem a levegőt is nehéznek érezni, így kibújtam a kardigánomból és a hideg fémfalnak dőltem.
- Letelt már a két óra? - kérdeztem reményvesztetten.
- Még csak 10 perce vagyunk itt. - válaszolt kurtán Nicholas.
- Ahj. - sóhajtottam, és hátradöntöttem a fejem.
- Elmondod miért haragszol rám?
- Ne tégy úgy, mintha nem tudnád.
Gondterhelt sóhaj volt a válasz, majd újra csend telepedett ránk.
Hiányzik Díva. Neki biztos lenne valami epés megjegyzése erre a helyzetre. Is. Ahogy mindenre. Mert ő ilyen. Nagyszájú és csinos. De ez a legjobb szerintem. Ha együtt sétálunk, a fiúk mindig megbámulnak minket. Vagyis őt. Ő legalább sikeres és nincs romokban az élete. Nem úgy mint nekem. Minimum börtönben kéne ülnöm. Erre itt ragadtam egy liftben egy eszméletlen jó pasival, akit épp utálok. Ha nem így lenne simán leteperném.
Erre a gondolatra elkapott a nevetés és hangosan kitört belőlem, majd hirtelen csendben maradtam és magam elé bambultam.
Mi van velem, hogy ilyenek jutnak az eszembe? Soha nem voltam ilyen, hogy ehhez hasonló dolgokon gondolkodjak.
- Jól vagy? - hajolt fölém Nicholas.
- Jól. - toltam el magamtól, mert lélegzetvételein éreztem, hogy vészesen közel van az arca az enyémhez.
- Csak olyan csendben lettél. - ült vissza mellém.
- Elbambultam. - mondtam elhaló hangon.
Amúgy is, Nicholas olyan furcsa, az egyik pillanatban aranyos, kedves, a másikban meg bunkó és olyan tűz van a szemében, hogyha belenézek, úgy érzem felemészt. Különleges ez a fiú és szeretnék jó kapcsolatot ápolni vele, de ha így viselkedik és ennyiszer megbánt, akkor nem fogom elviselni tőle. Mióta apámhoz költöztem önállósodtam egy kicsit és sokkal biztosabban állok a lábamon. Vissza szólok mindenkinek és Mouse szerint ez lesz a vesztem. de szerintem nem, így tudom csak kivédeni az engem érő kellemetlen ingereket. Más választásom nincs. Nem hagyatkozhatok mindig Dívára.
Nicholas csendben volt, nem szakította félbe gondolatmenetemet, ami zavart egy kicsit. Mindig utáltam az olyan embereket, akik nem tudnak egy értelmes szót szólni a másikhoz. Meg a kínos csendet is utáltam. Kellemetlen és soha nem jelent jót. Én mindig érzem azt a nyomást, amit ez a kellemetlen hallgatás okoz. Szinte a levegő is elnehezül tőle.
- Keresni kéne valami szellőzött. - vetette fel Nicholas, mint aki olvas a gondolataimban.
- Hajrá nagyokos, szólj ha találtál. - válaszoltam flegmán.
- Igazából ott van. - vágott vissza és hallottam az élt a hangjában, miközben tekintetével a lift plafonját fürkészte.
Röpke remény szabadult fel bennem a friss levegő gondolatára, majd el is szállt, amint rájöttem, hogy legalább 3 méter magasan van az életem megmentője.
- És hogy akarod kinyitni? - sandítottam felfelé.
- Úgy, hogy szépen beleülsz a nyakamba, és kinyitod.
- Felejtsd el. - csattantam fel.
- Akarod fordítva? - kérdezte gúnyosan. - Nem hinném, hogy elbírsz. - folytatta, amikor látta hezitációmat.
- Ne hidd azt, hogy nyertél. - sóhajtottam.
- Jó. - mosolygott és hátat fordított, majd lehajolt. - Ugorj fel. - már épp rákészültem volna, amikor eszembe jutott, hogy 15 perccel ezelőtt azért ordított rám, mert megugrott a lift, amikor dobbantottam egyet.
- Várj, nem úgy volt, hogy ne tegyünk hirtelen mozdulatokat?
- Baszki, tényleg. - egyenesedett fel. - Akkor leguggolok és úgy ülj fel.
- Nem veszélyes ez?
- Bízz bennem, jó?
- Hogy kérhetsz ilyet tőlem? - háborodtam fel. - Azok után, ahogy viselkedtél velem. És amúgy is, nem is ismerlek, hogy bízhatnék egy idegenben?
- Hogy viselkedtem, magyarázd már el bazd meg!? - emelte fel a hangját, amitől egy kicsit megijedtem. - Bocs.
- Pont így, mint egy elmebeteg. Nem értelek Nicholas. Az egyik pillanatban még egész aranyos vagy, a másikban meg mint valami pszichopata, úgy viselkedsz. Nézd meg, most is.
- Nem tehetek róla, hogy hirtelen haragú vagyok.
- És azon fel kell kapni a vizet, ha egy nap kétszer neked megyek? Hát bocsánat, hogy ilyen szerencsétlen vagyok, és nem tudok a lábam elé nézni. Vagy nevezzem magam inkább gyp-snek, ahogy te tetted?! - idegesen fújtattam egyet és vissza ültem a fényes márványlapra. Nem láttam egészen Nicholas tekintetét, de egy pillanatra, mintha megállt volna a lélegzete arra a szóra, hogy gyp-s.
- Igen, ilyen vagyok, sajnálom. - fújta ki lassan a levegőt. - És most, ha nem akarsz megfulladni, akkor emeld fel a segged és segíts kinyitni azt a szart.
- Hagyj már békén!
- Na ide figyelj, még legalább másfél órát itt leszünk, ez az egész lift kb. 4 négyzetméteres, úgyhogy ha nem akarsz 20 percen belül megfulladni, akkor felállsz, beleülsz a nyakamba és kinyitod azt a kibaszott ajtót, mert ha te meg is akarsz itt dögleni, én nem! - szinte már kiabált és kezdtem megijedni tőle egy kicsit, amikor fölém állt.
Egy könnycsepp buggyant ki a szememből, de gyorsan le is töröltem. Csak nem fogom ennyitől elbőgni magam. Vettem egy mély levegőt és szó nélkül felálltam. Igazság szerint tényleg kezdtem kicsit nehéznek érezni a levegőt, ennyiben igaza volt Nicholasnak és tényleg nem itt akarom feldobni a pacskert.
- Végre. - sóhajtotta, majd háttal nekem leguggolt. Áttettem az egyik lábam a vállán és megilletődve kerestem támaszt kezemmel a lift falán, amikor a másikat is felemeltem, ő pedig átfogta. - Ne dőlj hátra, mert engem is elrántasz. - tolt le, így muszáj volt ellöknöm magam a faltól. Kissé megijedtem a hirtelen magasságváltozástól és idegesen kaptam Nicholas vállaiért.- Na, akkor most nyisd ki a szellőzőt.
- És hogyan, nagyokos?
- Mit tudom én, te látod, valahova biztos rá van írva.
Vettem egy mély levegőt és felnéztem a nyílásra. Kis piktogram jelezte, hogy a piros kar kihúzása után, csak fel kell lökni az ajtót. Fél kézzel felnyúltam és egy egyszerű kézmozdulattal kihúztam a fogantyút, majd megpróbáltam fellökni az ajtót.
- Mi lenne, ha mindkét kezedet használnád? - mordult fel Nicholas. Sóhajtottam egyet és lassan elengedtem a vállát a másik kezemmel is. - Mondtam, hogy nem foglak eldobni, nem?
Nekifeszültem a plafonnak és löktem rajta egyet, mire az nagy nyikorgás közepette kinyílt.
- Mostmár le tehetsz. - sóhajtottam és visszakapaszkodtam a vállára, ám nyilalló fájdalom szaladt végig a bal karomon, ami miatt felkiáltottam.
- Mi van? - nézett rám Nicholas, mikor letett.
- Fáj. - nyögtem és megpróbáltam rátámaszkodni, de a fájdalom erősebb lett, így egyszerűen hagytam magam a padlóra zuttyanni. Átfogtam a csuklómat és összeszorítottam a fogam, nehogy mégegyszer felüvöltsek. Megvártam, amíg enyhül a szúró érzés és elengedtem, majd szörnyülködve néztem, hogy kék-zöld az egész.
- Hát ez kificamodott. - emelte fel Nicholas.
- Remek. - sóhajtottam, újra megfogtam és a mellkasomhoz szorítottam. Felkaptam a fejem, amikor anyagreccsenést hallottam. - Mit csinálsz?
- Bekötöm, add ide a kezed.
- Most eltépted az inged?
- Odaadod a kezed, vagy szenvedsz még egy kicsit? - feltartottam a kezem és figyeltem, ahogy szakszerűen és fájdalom okozása nélkül beköti a csuklómat. - Lehetőleg ne mozgasd. - Felmosolyogtam rá és hirtelen elállt a lélegzetem. Amikor a szemembe nézett, olyan volt, mintha a lelkembe látott volna. Tengerkék szeme mélyen az én tekintetembe furakodott és azt hittem itt fulladok meg, ha nem fordítom el a fejem, de egyszerűen rabul ejtett a tekintetével. Szomorú volt ugyan, de mégis élettel teli. Nem is láttam még ilyen ártatlan pillantást.
- Hahó.. - eszméltem fel. - Jól vagy?
- Ahh, igen. Köszönöm.
- Nincsmit.
- Meg fogsz fázni.. - néztem ismét rá, amikor láttam, hogy inge féloldalt lelóg a vállairól és alig takarja felsőtestét.
- Nem vagyok betegeskedő fajta. - ült le mellém én pedig elbambultam. Képek villantak át az agyamon, ahogy egymás mellett fekve a szemébe nézek, minden félelem nélkül, és a hajába túrok, miközben a mellkasához bújok. Mit tesz velem ez a srác? És miért ilyen rejtélyes, és miért izgat ez engem ennyire. Vajon mit tesz, amivel beleférkőzik az ember agyába és nem lehet onnan kiverni? Egyszer olyan aranyosan viselkedik, aztán két perc múlva meg olyan bunkó, hogy érezni lehet a körülötte lévő levegőn. Miért enged közel magához, ah utána meg ellök? Nem is értem. - Fázol? - kérdése ismét kirángatott a magam kis világából.
- Egy kicsit. - mondtam, miközben megdörzsöltem a sérült karomat. Most, hogy így felhozta, tényleg hideg lett itt, mióta kinyitottuk a szellőzőt. Váratlanul két erős kar fonódott át a derekamon és háttal magához fordított. Ha vacogtam volna, erre a mozdultra tuti elmúlna. Egyszerűen jól esett a melegség, ami a derekamtól egyszerre indult meg felfelé és lefelé is. Összehúztam magam, hogy jobban odaférjek és csukott szemmel, mosolyogva élveztem a szétáradó kellemes érzést.
- Alszol? - hallottam a fülem mellől Nicholas hangját, miközben lehelete csiklandozta a nyakamat.
- Nem. - vágtam rá, talán egy kicsit túl gyorsan.
- Megjöttek a szerelők, mindjárt kiengednek minket.
- Ideje lesz. - sóhajtottam és megvártam amíg feláll, majd engem is felsegít.
- A csuklóddal meg menj orvoshoz. - mondta, majd mintha mi sem történ volna, az ajtóval szembe állt, mikor az elindult.
- Köszönöm. - mondtam és nekidőltem a falnak. Elgyötört arccal léptem ki a liftből és úgy döntöttem hazamegyek. Elég volt mára az iskolából. Csak az ágyamra vágyom és esetleg Díva társaságára.
A hátam mögül még hallottam, hogy az iskolába járó lányok összesúgnak a hátam mögött, amikor meglátták, hogy Nicholason nincs felső. Bevallom, kicsit jól esett az irigységük, hisz Nicholas nagyon jó pasi. Jó ezt nem én mondtam.
Lassan sétáltam hazafelé, és átgondoltam a mai napot. Ez a fiú nem lehetett ugyanaz, aki tegnap beszólt. Két külön egyéniség. De akkor is ő volt, hisz csak rá kellett nézni, már messziről láttam. Lehet, hogy szégyenli, hogy szóba áll velem. Ennyire szörnyen néznék ki? Vagy mi a baj velem, hogy én mindig megszívom. Tény, hogy Nicholas nem hozzám való, hisz túl jól néz ki, hozzám képest, de azt hiszem, legalább is az eddigi tapasztalataim alapján, nem tartozom az utolsók közé, igaz, az elsőkhöz sem. De akkor is. Olyan fura ez a fiú. Talán egyszer megértem. Végülis, van rá 2 teljes évem, nem de?
Bármilyen meglepő, elégedett vagyok a mai napommal. Élénken él még bennem, amikor Nicholas átölelt és
azt hiszem fog ez még okozni nekem pár álmatlan éjszakát, de nem bánom. Most jutott csak el a tudatomig, hogy 2 teljes órát töltöttem el egy olyan srác társaságában, akiért minden lány, akár csak 5 percért is, de fizetne. Jól esik az irigységük és a féltékenységük.
- Csak nehogy kipécizzenek maguknak e miatt. - szólt halkan Mouse.
- Dehogy fogják, sőt tisztelik majd. Körbekérdeztem kicsit a suliban, ennek a srácnak nagyok az elvárásai, nem áll le csak úgy akárkivel. Úgyhogy legyél magadra nagyon büszke. Sőt, ha valaki kérdezi, mondd azt, hogy megdugott. - kuncogott Díva és engem is elkapott a nevetés.
- Ekkorát azért nem hazudok. - kacsintottam és eldőltem az ágyon. - Hagyjatok aludni, holnap iskola. - csuktam be a szemem, és mire kinyitottam már nem is voltak ott. Hihetetlen milyen gyorsan el tudnak tűnni, és milyen csendben csinálják. Jó betörő lenne belőlük.
Reggel kipihenten ébredtem és eszméletlenül gondtalannak éreztem magam. 1 hónapja először nem volt rémálmom, és most először aludtam végig az éjszakát. Úgy éreztem magam, mint egy hercegnő, akinek arany élete van. Csinibe vágtam magam, felvettem egy lovas pólót, bézs farmert, magamra kaptam a dzsekimet és így indultam iskolába.
Nagyon csinosnak éreztem magam, főleg úgy, hogy még Díva is megdicsérte saját összeállítású kreációmat. Az iskola utcájába beérve fura érzésem támadt. Hátrafordultam és láttam Nicholast, amint épp mögöttem lassít le a kocsijával. Mekkora benga állat már ez a Lexus, nem is értem egy embernek minek ekkora autó, ebben lakik, vagy mi?! Gondolkodtam rajta, hogy megvárom, de arra jutottam, hogy nem, úgyhogy tovább sétáltam, amikor utánam szólt.
- Héjj, cicus! - meglepetten fordultam hátra és láttam, hogy határozott léptekkel felém tart.
- Cicus? - húztam fel a szemöldököm.
- Nem az a lényeg, a tegnapi napról nem akarok visszahallani semmit! Sem igazat, sem hazugságot, úgyhogy csendet szeretnék.
- Mert ha mégsem? - kérdeztem éllel a hangomban.
- Azt nem akarod megtudni. - válaszolta, megfogta a csuklómat, ráadásul azt, amelyik kificamodott és maga után húzott az iskola sarkához. - Ez az én iskolám, sőt az én városom, neked csak annyi a dolgod, hogy kövesd a többiek példáját és csendben meghúzd magad.
- Az nem az én stílusom. - húztam ki magam, mire a falhoz nyomott.
- Pedig jobb lenne, ha hozzászoknál. - emelte fel a hangját, majd félre állt. - Remélem megértetted. - szólt még utánam, amikor visszaindultam az iskolába.
Elegem van ebből. És hogy értette azt, hogy az ő iskolája? Mibe keveredtem már megint? Miért nem tudok nyugodtan megülni a seggemen? Valaki csináljon valamit.. Idegesen motyogtam az orrom alatt, amikor valakibe beleszaladtam egy széles hátba.
Nem hiszem el, MÁR MEGINT?!!
- Letelt már a két óra? - kérdeztem reményvesztetten.
- Még csak 10 perce vagyunk itt. - válaszolt kurtán Nicholas.
- Ahj. - sóhajtottam, és hátradöntöttem a fejem.
- Elmondod miért haragszol rám?
- Ne tégy úgy, mintha nem tudnád.
Gondterhelt sóhaj volt a válasz, majd újra csend telepedett ránk.
Hiányzik Díva. Neki biztos lenne valami epés megjegyzése erre a helyzetre. Is. Ahogy mindenre. Mert ő ilyen. Nagyszájú és csinos. De ez a legjobb szerintem. Ha együtt sétálunk, a fiúk mindig megbámulnak minket. Vagyis őt. Ő legalább sikeres és nincs romokban az élete. Nem úgy mint nekem. Minimum börtönben kéne ülnöm. Erre itt ragadtam egy liftben egy eszméletlen jó pasival, akit épp utálok. Ha nem így lenne simán leteperném.
Erre a gondolatra elkapott a nevetés és hangosan kitört belőlem, majd hirtelen csendben maradtam és magam elé bambultam.
Mi van velem, hogy ilyenek jutnak az eszembe? Soha nem voltam ilyen, hogy ehhez hasonló dolgokon gondolkodjak.
- Jól vagy? - hajolt fölém Nicholas.
- Jól. - toltam el magamtól, mert lélegzetvételein éreztem, hogy vészesen közel van az arca az enyémhez.
- Csak olyan csendben lettél. - ült vissza mellém.
- Elbambultam. - mondtam elhaló hangon.
Amúgy is, Nicholas olyan furcsa, az egyik pillanatban aranyos, kedves, a másikban meg bunkó és olyan tűz van a szemében, hogyha belenézek, úgy érzem felemészt. Különleges ez a fiú és szeretnék jó kapcsolatot ápolni vele, de ha így viselkedik és ennyiszer megbánt, akkor nem fogom elviselni tőle. Mióta apámhoz költöztem önállósodtam egy kicsit és sokkal biztosabban állok a lábamon. Vissza szólok mindenkinek és Mouse szerint ez lesz a vesztem. de szerintem nem, így tudom csak kivédeni az engem érő kellemetlen ingereket. Más választásom nincs. Nem hagyatkozhatok mindig Dívára.
Nicholas csendben volt, nem szakította félbe gondolatmenetemet, ami zavart egy kicsit. Mindig utáltam az olyan embereket, akik nem tudnak egy értelmes szót szólni a másikhoz. Meg a kínos csendet is utáltam. Kellemetlen és soha nem jelent jót. Én mindig érzem azt a nyomást, amit ez a kellemetlen hallgatás okoz. Szinte a levegő is elnehezül tőle.
- Keresni kéne valami szellőzött. - vetette fel Nicholas, mint aki olvas a gondolataimban.
- Hajrá nagyokos, szólj ha találtál. - válaszoltam flegmán.
- Igazából ott van. - vágott vissza és hallottam az élt a hangjában, miközben tekintetével a lift plafonját fürkészte.
Röpke remény szabadult fel bennem a friss levegő gondolatára, majd el is szállt, amint rájöttem, hogy legalább 3 méter magasan van az életem megmentője.
- És hogy akarod kinyitni? - sandítottam felfelé.
- Úgy, hogy szépen beleülsz a nyakamba, és kinyitod.
- Felejtsd el. - csattantam fel.
- Akarod fordítva? - kérdezte gúnyosan. - Nem hinném, hogy elbírsz. - folytatta, amikor látta hezitációmat.
- Ne hidd azt, hogy nyertél. - sóhajtottam.
- Jó. - mosolygott és hátat fordított, majd lehajolt. - Ugorj fel. - már épp rákészültem volna, amikor eszembe jutott, hogy 15 perccel ezelőtt azért ordított rám, mert megugrott a lift, amikor dobbantottam egyet.
- Várj, nem úgy volt, hogy ne tegyünk hirtelen mozdulatokat?
- Baszki, tényleg. - egyenesedett fel. - Akkor leguggolok és úgy ülj fel.
- Nem veszélyes ez?
- Bízz bennem, jó?
- Hogy kérhetsz ilyet tőlem? - háborodtam fel. - Azok után, ahogy viselkedtél velem. És amúgy is, nem is ismerlek, hogy bízhatnék egy idegenben?
- Hogy viselkedtem, magyarázd már el bazd meg!? - emelte fel a hangját, amitől egy kicsit megijedtem. - Bocs.
- Pont így, mint egy elmebeteg. Nem értelek Nicholas. Az egyik pillanatban még egész aranyos vagy, a másikban meg mint valami pszichopata, úgy viselkedsz. Nézd meg, most is.
- Nem tehetek róla, hogy hirtelen haragú vagyok.
- És azon fel kell kapni a vizet, ha egy nap kétszer neked megyek? Hát bocsánat, hogy ilyen szerencsétlen vagyok, és nem tudok a lábam elé nézni. Vagy nevezzem magam inkább gyp-snek, ahogy te tetted?! - idegesen fújtattam egyet és vissza ültem a fényes márványlapra. Nem láttam egészen Nicholas tekintetét, de egy pillanatra, mintha megállt volna a lélegzete arra a szóra, hogy gyp-s.
- Igen, ilyen vagyok, sajnálom. - fújta ki lassan a levegőt. - És most, ha nem akarsz megfulladni, akkor emeld fel a segged és segíts kinyitni azt a szart.
- Hagyj már békén!
- Na ide figyelj, még legalább másfél órát itt leszünk, ez az egész lift kb. 4 négyzetméteres, úgyhogy ha nem akarsz 20 percen belül megfulladni, akkor felállsz, beleülsz a nyakamba és kinyitod azt a kibaszott ajtót, mert ha te meg is akarsz itt dögleni, én nem! - szinte már kiabált és kezdtem megijedni tőle egy kicsit, amikor fölém állt.
Egy könnycsepp buggyant ki a szememből, de gyorsan le is töröltem. Csak nem fogom ennyitől elbőgni magam. Vettem egy mély levegőt és szó nélkül felálltam. Igazság szerint tényleg kezdtem kicsit nehéznek érezni a levegőt, ennyiben igaza volt Nicholasnak és tényleg nem itt akarom feldobni a pacskert.
- Végre. - sóhajtotta, majd háttal nekem leguggolt. Áttettem az egyik lábam a vállán és megilletődve kerestem támaszt kezemmel a lift falán, amikor a másikat is felemeltem, ő pedig átfogta. - Ne dőlj hátra, mert engem is elrántasz. - tolt le, így muszáj volt ellöknöm magam a faltól. Kissé megijedtem a hirtelen magasságváltozástól és idegesen kaptam Nicholas vállaiért.- Na, akkor most nyisd ki a szellőzőt.
- És hogyan, nagyokos?
- Mit tudom én, te látod, valahova biztos rá van írva.
Vettem egy mély levegőt és felnéztem a nyílásra. Kis piktogram jelezte, hogy a piros kar kihúzása után, csak fel kell lökni az ajtót. Fél kézzel felnyúltam és egy egyszerű kézmozdulattal kihúztam a fogantyút, majd megpróbáltam fellökni az ajtót.
- Mi lenne, ha mindkét kezedet használnád? - mordult fel Nicholas. Sóhajtottam egyet és lassan elengedtem a vállát a másik kezemmel is. - Mondtam, hogy nem foglak eldobni, nem?
Nekifeszültem a plafonnak és löktem rajta egyet, mire az nagy nyikorgás közepette kinyílt.
- Mostmár le tehetsz. - sóhajtottam és visszakapaszkodtam a vállára, ám nyilalló fájdalom szaladt végig a bal karomon, ami miatt felkiáltottam.
- Mi van? - nézett rám Nicholas, mikor letett.
- Fáj. - nyögtem és megpróbáltam rátámaszkodni, de a fájdalom erősebb lett, így egyszerűen hagytam magam a padlóra zuttyanni. Átfogtam a csuklómat és összeszorítottam a fogam, nehogy mégegyszer felüvöltsek. Megvártam, amíg enyhül a szúró érzés és elengedtem, majd szörnyülködve néztem, hogy kék-zöld az egész.
- Hát ez kificamodott. - emelte fel Nicholas.
- Remek. - sóhajtottam, újra megfogtam és a mellkasomhoz szorítottam. Felkaptam a fejem, amikor anyagreccsenést hallottam. - Mit csinálsz?
- Bekötöm, add ide a kezed.
- Most eltépted az inged?
- Odaadod a kezed, vagy szenvedsz még egy kicsit? - feltartottam a kezem és figyeltem, ahogy szakszerűen és fájdalom okozása nélkül beköti a csuklómat. - Lehetőleg ne mozgasd. - Felmosolyogtam rá és hirtelen elállt a lélegzetem. Amikor a szemembe nézett, olyan volt, mintha a lelkembe látott volna. Tengerkék szeme mélyen az én tekintetembe furakodott és azt hittem itt fulladok meg, ha nem fordítom el a fejem, de egyszerűen rabul ejtett a tekintetével. Szomorú volt ugyan, de mégis élettel teli. Nem is láttam még ilyen ártatlan pillantást.
- Ahh, igen. Köszönöm.
- Nincsmit.
- Meg fogsz fázni.. - néztem ismét rá, amikor láttam, hogy inge féloldalt lelóg a vállairól és alig takarja felsőtestét.
- Nem vagyok betegeskedő fajta. - ült le mellém én pedig elbambultam. Képek villantak át az agyamon, ahogy egymás mellett fekve a szemébe nézek, minden félelem nélkül, és a hajába túrok, miközben a mellkasához bújok. Mit tesz velem ez a srác? És miért ilyen rejtélyes, és miért izgat ez engem ennyire. Vajon mit tesz, amivel beleférkőzik az ember agyába és nem lehet onnan kiverni? Egyszer olyan aranyosan viselkedik, aztán két perc múlva meg olyan bunkó, hogy érezni lehet a körülötte lévő levegőn. Miért enged közel magához, ah utána meg ellök? Nem is értem. - Fázol? - kérdése ismét kirángatott a magam kis világából.
- Egy kicsit. - mondtam, miközben megdörzsöltem a sérült karomat. Most, hogy így felhozta, tényleg hideg lett itt, mióta kinyitottuk a szellőzőt. Váratlanul két erős kar fonódott át a derekamon és háttal magához fordított. Ha vacogtam volna, erre a mozdultra tuti elmúlna. Egyszerűen jól esett a melegség, ami a derekamtól egyszerre indult meg felfelé és lefelé is. Összehúztam magam, hogy jobban odaférjek és csukott szemmel, mosolyogva élveztem a szétáradó kellemes érzést.
- Alszol? - hallottam a fülem mellől Nicholas hangját, miközben lehelete csiklandozta a nyakamat.
- Nem. - vágtam rá, talán egy kicsit túl gyorsan.
- Megjöttek a szerelők, mindjárt kiengednek minket.
- Ideje lesz. - sóhajtottam és megvártam amíg feláll, majd engem is felsegít.
- A csuklóddal meg menj orvoshoz. - mondta, majd mintha mi sem történ volna, az ajtóval szembe állt, mikor az elindult.
- Köszönöm. - mondtam és nekidőltem a falnak. Elgyötört arccal léptem ki a liftből és úgy döntöttem hazamegyek. Elég volt mára az iskolából. Csak az ágyamra vágyom és esetleg Díva társaságára.
A hátam mögül még hallottam, hogy az iskolába járó lányok összesúgnak a hátam mögött, amikor meglátták, hogy Nicholason nincs felső. Bevallom, kicsit jól esett az irigységük, hisz Nicholas nagyon jó pasi. Jó ezt nem én mondtam.
Lassan sétáltam hazafelé, és átgondoltam a mai napot. Ez a fiú nem lehetett ugyanaz, aki tegnap beszólt. Két külön egyéniség. De akkor is ő volt, hisz csak rá kellett nézni, már messziről láttam. Lehet, hogy szégyenli, hogy szóba áll velem. Ennyire szörnyen néznék ki? Vagy mi a baj velem, hogy én mindig megszívom. Tény, hogy Nicholas nem hozzám való, hisz túl jól néz ki, hozzám képest, de azt hiszem, legalább is az eddigi tapasztalataim alapján, nem tartozom az utolsók közé, igaz, az elsőkhöz sem. De akkor is. Olyan fura ez a fiú. Talán egyszer megértem. Végülis, van rá 2 teljes évem, nem de?
Bármilyen meglepő, elégedett vagyok a mai napommal. Élénken él még bennem, amikor Nicholas átölelt és
- Csak nehogy kipécizzenek maguknak e miatt. - szólt halkan Mouse.
- Dehogy fogják, sőt tisztelik majd. Körbekérdeztem kicsit a suliban, ennek a srácnak nagyok az elvárásai, nem áll le csak úgy akárkivel. Úgyhogy legyél magadra nagyon büszke. Sőt, ha valaki kérdezi, mondd azt, hogy megdugott. - kuncogott Díva és engem is elkapott a nevetés.
- Ekkorát azért nem hazudok. - kacsintottam és eldőltem az ágyon. - Hagyjatok aludni, holnap iskola. - csuktam be a szemem, és mire kinyitottam már nem is voltak ott. Hihetetlen milyen gyorsan el tudnak tűnni, és milyen csendben csinálják. Jó betörő lenne belőlük.
Reggel kipihenten ébredtem és eszméletlenül gondtalannak éreztem magam. 1 hónapja először nem volt rémálmom, és most először aludtam végig az éjszakát. Úgy éreztem magam, mint egy hercegnő, akinek arany élete van. Csinibe vágtam magam, felvettem egy lovas pólót, bézs farmert, magamra kaptam a dzsekimet és így indultam iskolába.
- Héjj, cicus! - meglepetten fordultam hátra és láttam, hogy határozott léptekkel felém tart.
- Cicus? - húztam fel a szemöldököm.
- Nem az a lényeg, a tegnapi napról nem akarok visszahallani semmit! Sem igazat, sem hazugságot, úgyhogy csendet szeretnék.
- Mert ha mégsem? - kérdeztem éllel a hangomban.
- Azt nem akarod megtudni. - válaszolta, megfogta a csuklómat, ráadásul azt, amelyik kificamodott és maga után húzott az iskola sarkához. - Ez az én iskolám, sőt az én városom, neked csak annyi a dolgod, hogy kövesd a többiek példáját és csendben meghúzd magad.
- Az nem az én stílusom. - húztam ki magam, mire a falhoz nyomott.
- Pedig jobb lenne, ha hozzászoknál. - emelte fel a hangját, majd félre állt. - Remélem megértetted. - szólt még utánam, amikor visszaindultam az iskolába.
Elegem van ebből. És hogy értette azt, hogy az ő iskolája? Mibe keveredtem már megint? Miért nem tudok nyugodtan megülni a seggemen? Valaki csináljon valamit.. Idegesen motyogtam az orrom alatt, amikor valakibe beleszaladtam egy széles hátba.
Nem hiszem el, MÁR MEGINT?!!
Ez nagyon jo *-* Várom a következő részt *-*
VálaszTörlésköszönöm, sietek vele.:)
Törlés