3. rész

Sziasztok, köszönöm a 2 feliratkozót és a komit is! :)) 
Ne haragudjatok, hogy ennyi ideig tartott, de a türelmetekért cserébe egy extra hosszú részt hoztam, amiből Layla előéletéről is megtudhattok pár dolgot. 
Jó olvasást! :)

Felnézek az égre, és azon gondolkodom, hogy miért tetted ezt velem?

   Idegesen álltam egyik lábamról a másikra, nem mertem felnézni, hogy már megint kibe ütköztem, amikor egy ismerős hang ütötte meg a fülemet.
   - Jajj, ne haragudj, nem a folyosó közepén kellene megállnom.
   - Hát te meg mit keresel itt? - képedtem el. - Vagyis, úgy értem, nem láttalak még. Most majdnem elszóltam magam.
   - Most iratkoztam be, lemaradtam az évről, de pótfelvételin felvettek. Mike vagyok. - mosolygott és láttam rajta, hogy hezitált, majd adott 3 puszit.- Olyan ismerős vagy. - tűnődött, miközben az arcomat fürkészte.
Persze, hogy ismerős vagyok, 3 évig jártunk. Haha.
   - Talán csak hasonlítok valakire. - húztam félmosolyra a számat. - Én Layla vagyok. - egy pillanatra döbbenetet láttam az arcán, majd ahogy jött, úgy el is tűnt.
   - Hát, remélem még belém ütközöl. - intett, majd elrohant. Mit keres ő itt?!

Mike-kal 3 évig voltunk együtt, és akkor is ő volt mellettem, amikor eltűntem. De hogy kerülhetett ide?
Nem változott semmit. Most is ugyanolyan ártatlan a mosolya, mint volt, és még mindig meleg az arca. Jó volt őt látni. Bárcsak még mindig az enyém lenne. Úgy szerettem. Vagyis még mindig szeretem. A másik suliban mindenki úgy gondolta, hogy mi örökké együtt leszünk. És így is lett volna, ha én nem cseszem el azzal, hogy kinyírok valakit. Imádtam pedig. Ő volt  a suli kosárlabda csapatának kapitánya, de ettől függetlenül soha nem volt flegma senkivel. Vajon az új Laylát is meg tudná szeretni? És akkor mindent folytathatnánk onnan, ahol félbeszakadt. Istenem, de jó lenne. 
Igen, ezt fogom tenni. Újra meghódítom és akkor végre megint boldog leszek. Díva biztosan segíteni fog nekem, ő mindig kieszel valamit, az ilyen helyzetekre. Alig várom, hogy újra megöleljen és megcsókolhassam. És érezzem az illatát. Leírhatatlan, hogy mennyire szeretem. Te jó ég..

   Épphogy időben érkeztem az első órámra. Történelem. Gyűlölöm. De a tanár egész jó fej, nagyon bírom. Igaz már 80 és a halál között csoszog, de az órákon nagyon elő tudja adni magát. Igaz, most nem volt kedvem a többiekkel együtt nevetni. A csuklómat nézegettem, ami egyre csúnyább lett. Eddig csak be volt dagadva, de most már kékes-lilás színben díszítette a karomat. Mike sosem tett volna ilyet. Vagyis de, egyszer. Amikor először lefeküdtünk. Akkor még szűz voltam, ő pedig annyira próbálta visszafogni magát, hogy ne fájjon, hogy a karomat szorította, akkor lilult be, de ennyire még az sem. Valamit csinálnom kellene vele, ha hazaérek.
   - Orvoshoz kellett volna menned vele. - suttogott mellettem Mindy.
   - Persze, és mit mondok neki? Hát egy srác kétszer megszorította, aztán kificamítottam, de amúgy semmi komoly ám.
   - De tényleg. Ennek nem lesz jó vége.
   - Nem érdekel!
   - Van valami problémája, Miss Hamilton? - szólt hozzám a tanár.
   - Semmi, elnézést kérek.
   - El van nézve, bár Edwárd valószínűleg nem tolerálná, ha valaki megzavarná őt. - az osztály halk vihogásba tört ki, én pedig éreztem, hogy vörösödik az arcom. - A bevándorlók általában meghúzták magukat és örültek, ha nem lettek megkövezve, bár ezt bizonyára ön ezt nem tudhatja, hisz azt mondta nem érdekli. - most már mindenki hangosan kacagott, a tanár pedig fejcsóválva fordult vissza a táblához, majd újra felém. - Az lesz a legjobb, ha ír nekem egy 5 oldalas esszét, az Edwárd idején Anglia területén élő nemzetiségek helyzetéről.
   - De tanár úr..!
   - 7 oldal.
   - Nem ú..
   - 9. Akarja még folytatni?
   - Nem.
   - Én szóltam. - súgta Mouse.
   - Jó, most már kuss! - szóltam rá.
   - Kisasszony! - csapott az asztalra Mr. Davis. - Ami sok az sok. Azt hiszem nagyon hozzá volt szokva a magántanulósághoz, amit meg is értünk, de mindennek van határa! Délután itt marad és elgondolkodik, hogy hogy kell viselkedni egy tanórán. Ha elég ügyes, akkor az alatt a két óra alatt meg is írhatja a beadandóját.

Reményvesztetten támasztottam meg a homlokomat a kezemmel és az óra további részére már nem is figyeltem. Pedig olyan jól indult a napom. Most meg itt ülhetek délután ötig. Ilyen az én szerencsém. Egyáltalán mi az, hogy bezárás? Nem vagyok én már 15 éves, hogy ilyenekkel fenyegessenek, biztos csak viccelt.
   Alig vártam az utolsó csengetést. Elsőként slisszoltam ki a teremből, összeszedtem a cuccaimat és kivételesen éltem az apám által küldött sofőrrel és kocsival. Szerencsémre nem vett észre senki, vagy csak nem szólt.
Amint hazaértem bekapcsoltam a facebookot és bejelöltem Mikeot az új profilomon. Szinte azonnal vissza is igazolt, én pedig ráírtam.

 

Sziaa. :)  Szia Mi a helyzet? :) Semmi, neked nem büntetésben kellene lenned? :D ááá, nem. de honnan tudod?:o mindnet tudok. ;) de most komolyan :D ott ültem mögötted 3 padsorral és észre sem vettél :p aa bocsii :c nem gáz akkor jó :)

   
Ezután már nem írt vissza, gondolom lelépett, vagy valami ilyesmi. Én is így tettem. Lomhán pillantottam az órámra, ami fél 7-et mutatott.  Elmegyek sétálni. Sőt, kiderítem, hogy hol lakik Mike. Megkérdeztem Dívát, hogy velem tart-e, persze azonnal igent mondott, egy ilyen kis kommandós akciót az istenért sem hagyna ki.Belebújtam a fekete dzsekimbe és körülbelül 10 perces győzködés után rávettem Dívát, hogy ő is lapos talpút vegyen. Igaz, a tornacsukára nem volt hajlandó ráfanyalodni, de annyit elértem, hogy egy lapos csizmát húzzon. Az legalább nem kopog, így tuti nem hallanak meg minket.
   El is indultunk, és a suli felé vettük az irányt. Mike délután az iskola mögötti utca felé ment, így mi is arra mentünk. Az utca csendes volt és sehol nem láttunk senkit. se egy kocsit, se egy embert. 2 órát sétáltunk a környező utakon és sikátorokban, de nem jártunk sikerrel, így úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk. Épp egy nagyon fontos dologról beszélgettünk, amikor megláttam Mikeot az egyik ház udvarából kijönni.
   - Szóval ott lakik. - néztem Dívára, aki viszont hatalmas lendülettel indult meg Mike felé.
   - Várj már! - kiáltottam utána.
   - Szóltál? - fordult vissza Mike a kapuból.
   - Ja, nem, csak.. - szememmel Dívát kerestem, de nem volt sehol.
   - Csak magadban beszéltél. - nevetett fel Mike.
   - Öhm, nem egészen, vagyis..de. - mosolyodtam el kínosan.
   - Mi szél hozott erre? - támaszkodott rá Mike a kerítésre.
   - Csak sétáltam egyet. És téged? - Hülye vagy Layla, remélem tudod? Itt lakik..
   - Itt lakom. Csak el akartam vinni sétálni a kutyámat.
   - És hol a kutya? - kínosan felnevetett a kérdésemre, de a választ kikerülte.
   - Nincs kedved beülni valahova? Ha már úgyis fellöktelek, ennyit igazán megérdemelsz.
   - Miért is ne? - mosolyogtam rá.
   Elsétáltunk a Monaco kávéházba és beültünk egy Latte Machiatora. Közben rengeteget beszélgettünk, és szemet szúrt, hogy a telefonján még mindig a mi közös képünk a háttere. Emlékszem arra a napra, mikor készült. Az első évfordulónk volt, annak  a szállodának a teraszán álltunk, ahova Mike elvitt.


Úgy éreztem előbb vagy utóbb kibukik belőlem a kérdés, így mielőtt beégettem volna magam, feltettem.
   - És a barátnőd nem fog kiakadni, ha megtudja, hogy velem kávézol? - célzásképp a mobiljára pillantottam.
   - Ohh, nincs barátnőm. - hajtotta le a fejét. - Vagyis van, de nem él már..
   - Jajj, ne haragudj, csak láttam a képet a telefonodon és azt hittem.. - Alig tudtam leplezni az izgalmamat, annyira megdobogtatta a szívemet, hogy még mindig a barátnőjének tart.
   - Semmi baj. - mosolygott rám. - Nyugodtan megnézheted. - fordította felém a fotót.
   - Nagyon szép lány.
   - Az. Meg akartam kérni a kezét a negyedik évfordulónkon.
   - De mi történt, hogy mégsem tetted meg? - próbáltam elképedt arcot vágni, ami egyébként Mike kijelentése után nem volt nehéz.
   - Megerőszakolták és megölték. Állítólag.
   - Állítólag?
   - Nem találták meg a holttestét. És amíg nem lesz meg, én addig bízom benne, hogy életben van. - mosolygott maga elé, és szemei csillogtak, ám hirtelen elsötétültek. - Figyelj Layla, elmondok neked valamit, de ezt senkinek az égadta világon nem árulhatod el. Csak te vagy itt jelenleg barátom, benned bízom.
   - Hallgatlak. - pislogtam rá érdeklődve.
   - Szerintem nem halt meg. - azt hittem visszaköpöm a kávét, amibe épp belekortyoltam.
   - Miből gondolod ezt?!
   - Nincs holttest. Gondolj bele, ha folyóba dobják fél év után az akkor is előkerül. Ha nem itt, akkor máshol. Nyomtalanul tűnt el. És a gyilkosa sincs meg. Tehát ez tuti meg volt rendezve. De nem értem miért nem szólt nekem. Legalább nekem. Tuti visszatartottam volna.
   - Lehet, hogy pont ezért.
   - Akkor vele mentem volna, tök mindegy, csak ne hagyott volna itt! Ha megtalálom, először pofon vágom, aztán megcsókolom és magamhoz bilincselem. És hova máshova tűnhetne el egy 19 éves lány, mint Londonba. Senki nem ismeri, és csak egynek számít a sok közül. És én meg fogom találni.
   - Remélem sikerülni fog. - mosolyogtam rá és megszorítottam a kezét. Még mindig ugyanolyan meleg. A szívem legszívesebben közölte volna vele, hogy nem kell tovább keresnie, de az agyam erősebben tiltakozott, mint bármi ellen valaha.. - Mi történt a kezeddel? - terelte el a témát, és megfogta a csuklómat, ami kisebb fájdalmat okozott.
   - Semmi komoly, csak kificamodott.
   - El kéne menned vele orvoshoz. Én sportoltam, és egy ilyen csúnya zúzódás nem játék, higgy nekem.
   - Tervben van, hogy megyek, ne aggódj.

           
   Este 9-re értem haza, úgy éreztem muszáj eljönnöm, mielőtt butaságot csinálok. Vajon mit szólt volna, ha megmondom, hogy én vagyok, akit keres. És tényleg el akart venni feleségül, vagy ezt csak egy idegen lánynak mondta, hogy jó benyomást keltsen? Tény, mi voltunk a suli álompárja, és nekem ő volt az első, minden téren, de akkor is.
Emlékszem, minden lány, köztük én is, oda volt érte. ki először látja, annak a tipikus jó fiú feeling ugrik be. De aki egyszer megismeri, az soha nem fog csalódni benne. Ahogy én sem. Elsőben csak azért jártam kosáredzésre, hogy láthassam, de mivel eléggé béna voltam, az edző mindig csak labdaszedőnek osztott be, a meccseken soha nem is játszhattam. Na nem mintha annyira akartam volna. Edzés után épp a labdákat szedegettem össze, amikor hallottam, hogy valaki még van a tornateremben. Amikor beléptem, Miket láttam, amint épp zsákol. Istenien nézett ki. Valószínűleg ő is azt hihette, hogy egyedül van, mert amikor meglátott igencsak meglepődött.
   - Jéé, a bénácska. - mosolygott, és azt hittem ott helyben elolvadok.
   - I-i-igen. - dadogtam egy kényszeredett mosoly társaságában.
   - Mit csinálsz? - nézte érdeklődve a hónom alá vágott labdákat. 
   - Épp végzem a feladatomat, tudod, én vagyok a labdaszedő.
   - Ja, igen, rád mondta az edző, hogy nem akarja letörni a lelkesedésedet.
   - Kitartó vagyok. - húztam ki magam nevetve.
   - Ki állsz egy profival? - húzta féloldalas mosolyra a száját.
   - De csak ha nem félsz a vereségtől.
   - Légy kíméletes. - kacsintott és nekem dobta a nála lévő labdát. Legalább még egy óráig fárasztottuk egymást, míg végül Mike hagyott nyerni, és leült a pálya közepére. Odatelepedtem mellé, és lihegve próbáltam megnyugodni. - Csak nem elfáradtál? 
   - Áhh, ez nekem semmiség volt. - válaszoltam nevetve.
   - Látom rajtad. - nevetett ő is. 
Persze egy kis iskolában hamar híre megy a dolgoknak és hirtelen mindenki engem kezdett utálni, mert jóban voltam Mikel. Ezután sokat találkozgattunk és rengeteget beszélgettünk mindenféléről. Majd körülbelül 2 hónap után Mike mondta ki, hogy szeretné velem megpróbálni. Először nem is tudtam mit mondani neki, majd belenézve a szemeibe nem tudtam ellenállni. Az első csókja gyengéd volt és talán egy kis félsz is keveredett bele, de nagyon élveztem. Ezek után persze kötelességem volt minden meccsen megjelenni, de nem mint labdaszedő, hanem mint a  csapatkapitány barátnője. Egyszer Mike azt mondta, én teszem őt jobbá, és minden egyes kosár nekem szól, még a könnyem is kibuggyant, annyira őszinte volt a hangja és a tekintete. Így hittem neki. Soha nem veszekedtünk, mindig mindent meg tudtunk beszélni. Gátlások nélkül mondtam el neki, hogy én még szűz vagyok. Csak hogy tisztában legyen vele. Ezzel ugyan kihívás elé állítottam, hiszen amikor én 16 voltam, akkor ő 19 és egy ennyi idős fiúnak, mondjuk ki, kell a szex. de én nem akartam egy strigula lenni a listáján. Legnagyobb meglepetésemre Mike türelmesen várt rám egészen a fél éves fordulónkig, amikor én mondtam, hogy akarom. Azt hiszem jobban izgult, mint én, és végig nagyon vigyázott, hogy ne okozzon nekem fájdalmat. 
Az eset után kissé fusztrált voltam, féltem, hogy ennyi volt, csak eddig kellettem neki, de amikor rákérdezett, hogy mi a bajom az utóbbi időben, és elmondtam neki, akkor azt válaszolta, hogy miért pont most hagyna itt, ha már fél évet várt rám. Ezzel meg nyugtatott, hisz tényleg így a logikus.A hónapok csak teltek, múltak és én nagyon boldog voltam Mike mellett. Anya is nagyon örült neki, hogy életem első pasija ilyen rendes és aranyos, így nem kell attól félnie, hogy már az első alkalommal pofára esek a szerelemben és sírva szidom a pasikat, közben pedig esküdözöm, hogy soha többé nem leszek szerelmes. 

   Most, hogy kiderült, Mike tavaly év végén, érettségi után feleségül vett volna, már bánom, hogy apámhoz fordultam. Ha nem így történt volna, most boldog feleség lehetnék Mike oldalán. Talán már saját házunk lenne. De hogy mondjam meg neki, hogy akit keres, az itt van az orra előtt.
   - Lehet, hogy tudja, ebbe nem gondoltál bele? - kérdezte Mindy.
   - Ugyan, honnan tudná?
   - Nem tudom, de emlékszel, a suliban is hogy pofán bámult, amikor megfordult, és amikor bemutatkoztál, akkor meg még inkább meglepődött. Szerintem tudja.
   - Jajj Mindy, ne idegesíts már ilyenekkel. Örülök, hogy le tudtam lépni, mielőtt még megmondtam volna, hogy mi a szitu. Neki el kell felejtenie engem. És nekem is őt. Amúgy is, ha megtudná miért menekültem el, akkor még meg is utálna. Mindenki engem sajnál, mert meghaltam, közben meg én vagyok a gyilkos..Fuck logic, a kurva életbe..
   - Ne beszélj így, majd megoldódik ez is.
   - Addig álljak féllábon..Ezt nekem kell megoldanom.
   - És hogyan tervezed nagyokos? - szólt közbe Díva.
   - Még nem tudom, de ki fogom találni.
   - Jó terv, de jobban teszed, ha sietsz, mert amint láttad Mike sem késlekedik.
   - Layla, nézd, megírtam neked a beadandódat.
   - Köszönöm Mindy, kérlek tedd bele a lovas mappába, hogy holnap ne hagyjam itthon.

Fáradtan feküdtem le, mozgalmas napom volt, de legalább biztosan tudom, hogy Mike szeret, szerettet. Igaz, nem így kellett volna megtudnom, de jobb később, mint soha nem? Mosollyal az arcomon aludtam el, és még az iskolában is vigyorogtam, mint a tejbe tök. Kivételesen nem ütköztem neki senkinek sem, ami kimondottan feldobta a napomat. Egyszóval remek napom volt, egészen a töri óráig..
   - Miss Hamilton, remélem tegnap azért nem maradt bezáráson, mert igyekezett haza megírni a beadandóját.
   - Igen tanár úr, elkészítettem. - mosolyogtam rá.
   - Akkor szeretném, ha odaadná, átnézném.
   - Egy pillanat. - előhúztam a táskámból a lovas mappámat, hogy odaadjam a tanárnak a Mindy által írt dolgozatot, de a mappa teljesen üres volt. Hova lett a  dolgozatom?!