Multiplex személyiség

   Multiplex személyiség

Okai gyakran ismeretlenek.  A betegek 75-90 %-a nő. Gyakran gyermekkorban kezdődik, a kórelőzményben gyakran szerepel kisgyermekkori súlyos traumatizáló élmény, családi, szexuális vagy egyéb visszaélésde felnőtt korban is kialakulhat. Ezen betegek képessége a problémák leküzdésére csökkent. Meghatározó jellemzője, hogy az adott illetőnek két vagy - az esetek felében - több elkülönült személyisége van saját névvel, emlékezettel, melyek között kisebb-nagyobb mértékű átjárás lehetséges. Szaknyelven inkább multiplex személyiségzavarként emlegetik.

 Egy nagyméretű lelki sokk után – azt hiszem, sokszor jogosan és érthetően – az adott személy kreál magának egy saját világot, ahol nem léteznek ezek az emlékek. Az új, számára elfogadott világban létrehoz egy újfajta személyiséget, ugyanakkor a régi énje is megmarad; s hol az egyik, hol a másik személyisége kerül a felszínre.


   Az általános eset az, hogy az egyik személyiség tisztában van a másik jelenlétével, ismeri, és ezzel együtt tud élni. A másik kialakult személyiség a legtöbb esetben teljesen mások a személyiségjegyei is. Sokszor „csak” két személyiség van jelen, de előfordulhat bármennyi, akár még százan is lehetnek. A betegek felénél tíz fölötti a számuk. Hogy valaki hány alszemélyiséget alkot magának, főként az elszenvedett trauma nagyságától és gyakoriságától, illetve a személy életkorától és sérülékenységétől függ. Ezen személyiségek jelenlétük idején az egyén viselkedését teljes egészében meghatározzák. A személyiségváltozatok többnyire egymástól függetlenül jelennek meg, de tudhatnak is egymásról.


   Minél több személyre hullik szét valaki, annál nagyobb az esély, hogy ezek nem tudnak egymás létezéséről, így tehát a betegségükről sem. Az is érdekes és eddig még megmagyarázhatatlan kísérője a betegségnek, hogy előfordulhat, hogy az egyik személyiség mindenre emlékszik, még arra is, amit egy másik személyiségként követett el, míg a másik viszont csak azokra, melyeket ebben az állapotában tett. Sőt, megtörténhet az is, hogy az egyik személy jobb kézzel ír, míg a másik ballal. Az egyik legérdekesebb dolog ezzel kapcsoltban, hogy a különböző személyiségek más-más tulajdonságokkal is rendelkeznek. Például, az egyik erős, a másik gyenge, a harmadik művészi hajlamú, a negyediknek jó a nyelvérzéke. Nem kizárt, hogy a különböző éneknek más az arckifejezésük, valamint szem- és hajszínűk is különbözhet, de arra is volt példa, hogy az egyik személyiségnek kétszer annyi volt az intelligenciahányadosa, mint a másiknak.



 Ez a betegség, sajnos nagyrészt gyógyíthatatlan. A tüneteket gyógyszerekkel szokták tompítani; bár általában pszichológia kezelések során az összes személyiséget „összeolvasztják” – ezáltal egy teljesen új, ám egy személyiség fog kialakulni. A kezelés hosszú és komplikált, és néha probléma adódhat abból, hogy a különböző személyiségek annyira eltérnek egymástól, hogy egyesítésük már-már lehetetlennek tűnik.  

  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése